A tavalyi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója furcsa párosítást hozott. A két résztvevő azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ugyan a meccs nem sokat számít, mégis az ellenfél pár héten belül újra szemben áll majd velük, de akkor már tétmeccsen, a döntőbe jutásért. A jelenlegi állás szerint idén pontosan ugyanez ismétlődik meg, ráadásul ugyanazokkal a csapatokkal (legalábbis névben).
A Sharks és a Cowboys más-más szezont tudhat maga mögött, és a mérkőzésnek is több tétje van, mit tavaly, mégis a helyzet nagyon hasonló. A két csapat a vasárnapi meccsen úgy lép pályára, hogy győzni akarnak, de lehetőség szerint nem ellőni minden trükköt, fegyvert, hiszen hamarosan újra megküzdenek egymással. A tét vasárnap az előkelőbb helyezés az alapszakasz végére, és az ezzel járó hazai pályaelőny a rájátszásban.
A Sharks sokat erősödött idén, és immár nemzetközi rutinjuk is van, hiszen friss belépőként rögtön döntőig meneteltek a Challenge Kupában – ahol jövőre egyébként mindkét csapat pályára lép. A külföldi megmérettetések érdekében igazoltak egy amerikai játékost is, aki ugyan nincs már a csapattal, de minden bizonnyal sokat tanultak tőle. A győriek továbbra is az igen erős Schwartz-Kohut futótandemre építik játékukat, de az év eleji bizonytalan passzjáték is sokat javult a magyar bajnokságra, és egyre többször merik is bevetni – ahogy az eddigi mérkőzéseik már bizonyították. A csapat erejét bizonyítja, hogy védelmük a Farkasokat kevés ponton tartotta, valamint a Vasyl Jordant irányítása alatt feljavult nyíregyházi Tigriseket is legyűrték egy szorosnak induló, majd komoly előnnyel záruló mérkőzésen.
A nemzetközi siker, és a jól induló magyar szezon után a Sharks arra törekszik, hogy egy év kihagyás után újra döntőbe juthasson.
Ugyanez a célja a Cowboysnak is, és ehhez két meccset játszanak egymás ellen alig pár hét leforgása alatt. A budapestiek idei éve is a nemzetközi szereplés jegyében telt. A jól induló szezont a csapatban végbement változások (edző-, és játékosváltások, sérülések, stb) károsan érintették, és ugyan a Cowboys sokáig harcban volt a rájátszást jelentő csoportmásodik helyért a CEFL-ben, de végül lemaradt arról. Innentől viszont csak a magyar bajnokságra tud koncentrálni, és arra, hogy újra döntőbe juthassanak. A szezon első meccsén nehezebben, de legyűrték a Tigerst, aztán egy nagyon rosszul sikerült meccs következett a Farkasok ellen, csődöt mondó támadó alakulattal. A harmadik fordulóban az idén gyengélkedő Titans elleni sima győzelem meghozhatja az önbizalmat, és ennek bizonyítására kíváló alkalom a Sharks elleni rangadó.
Mindkét csapatnak van mit bizonyítania, valamint az egymás elleni meccseknek mindig is komoly tétje van. Izgalmas, várhatóan pontokban gazdag összecsapást láthatnak a Népligetbe kilátogató nézők. Remélhetőleg az időjárás kitart, és nem fordul túlzottan ősziesbe. Mindkét csapat komolyan készül az összecsapásra, meglátjuk melyiküknek jön ki jobban a lépés az első felvonásban.
2009.október 11, vasárnap, FTC Népligeti Sportcentrum, kickoff: 15:00





