Mivel a Gladiators nem tudott megjelenni a tavaszi szezon utolsó mérkőzésén Budapesten, ezért a hivatalos végeredmény szerint győzött a Cowboys 35-0-ra.
A mérkőzésre július 4.-én került volna sor, azonban a Gladiators osztrák bajnoki mérkőzése is erre az időpontra lett leszervezve. Az egész Burgenlandot elöntő ár miatt ugyanis a Generali Invaders elleni elődöntő a június 27.-i hétvégén elmaradt, és nem maradt más lehetőség, mint ez a hétvége.
Azonban a Cowboys import játékosai hazautaztak nyári szünetre, és a csapat nem tudott olyan időpontot találni, amikor lejátszható lett volna a mérkőzés –különösen az után, hogy a Gladiators egyszer már elhalasztotta a találkozót.
Ráadásul mind a Cowboys, mind a Wolves a tavaszi szezonra időzítette CEFL bajnoki meccseit, a magyar bajnoki elfoglaltságaik miatt –egyetlen hátra lévő mérkőzésük egymás ellen mindkét liga küzdelmeibe beleszámít majd. Éppen ezért nem volt lehetőség a Gladiators mérkőzést őszre halasztani.
A végeredményről szóló döntést Igor Gajic, a CEFL komisszárja jelentette be, miután más módot nem látott az ügy megoldására.
A Gladiators tavaly hasonló körülmények között zárta a tavaszi szezont, miután nem utaztak el Belgrádba, és szintén 35-0 lett a végeredmény. Tavaly ez nem akadályozta meg az osztrák csapatot abban, hogy bajnokként zárja a szezont.





