Jó kezdés, aztán visszaesés…
Második meccsén lépett pályára a Cowboys 2

Posted by mikie | Nincs kategorizálva | 28 April 2009 6:19 PM

IMG_2449.JPGVasárnap Pécsre (Kozármislenybe egész pontosan) utazott a Cowboys 2, hogy ismét csak idegenben igyekezzen javítani az első megmérettetésen elkövetett hibákon. Mindkét fél játszott már a csoport (és talán az egész Div 2) legerősebbjével, a Zala Predators csapatával, és mindketten vereséget szenvedtek. A Cowboysos fiúk életük második meccsére készültek, míg a pécsiek jóval rutinosabbnak számítanak. more

Jó kezdés után szétesett a csapat a bajnok otthonában

Posted by mikie | Nincs kategorizálva | 27 April 2009 1:21 PM

KEP_3.jpgSzombaton a harmadik CEFL mérkőzésére utazott a Cowboys csapata. Az első két meccs felemás kimenetele (fölényes győzelem a Silverhawks, majd egy kevésbé szép eredmény a Dukes ellen) után a regnáló bajnok – és otthonában a Selaf majd Cefl történetében veretlen – Gladiators volt a feladat, ami a fiúkra várt.

A csendes kis osztrák falu, Kemeten napsütéssel, és kihalt utcákkal fogadta a magyar csapatot, valamint egy olyan pályával, ahol a egy nagyobb lépéssel akár 20 yardot is megtehetett az ember – legalábbis a pálya közepén, mert a 40-50-40 yardos terület összesen nem volt 3 yard. Ez főleg a kickoffoknál volt jelentős, szinte egyik csapatnak sem sikerült visszahordania a labdát, mert majdnem minden rúgás touchback-re ment a rövid pálya miatt. more

Eredmények

Posted by mikie | Nincs kategorizálva | 26 April 2009 10:23 PM

CNC Gladiators – Budapest Cowboys: 40-14

Gringos – Cowboys 2: 68-6

 

Beszámolók, képek hamarosan.

Cowboys CEFL szezon: 2. felvonás, Novi Sad

Posted by mikie | Beszámoló, CEFL, Hírek, Információk, MAFL, Web | 19 April 2009 8:25 PM

20090418_dukes.jpgAz első forduló Ljubljanában aratott lehengerlő sikere után mindenki nagy várakozásokkal tekintett a Cowboys újvidéki szereplésére. Az volt a kérdés, hogy mire lehet képes a megújult csapat egy jóval erősebb ellenfél ellen -akik ráadásul időközben tovább javultak, hiszen a kínkeserves Ljubljana elleni győzelmük után visszatért a csapat emblematikus irányítója, Čaba Juhas, valamint az elmúlt évben a Wolves színeiben vitézkedő safety/corner Philip Vezmar is. Ráadásul nagy csatára, két hosszabbításra kényszerítették az idén is igen erős Vukovi Beograd csapatát, tehát várható volt, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. more

Bemutatkozott a legújabb Cowboys-generáció

Posted by mikie | Beszámoló, MAFL | 19 April 2009 7:45 PM

20090419-ZP-BPC4.JPG Zalaegerszegre utazott első meccsére a C2 csapata, hogy a két hónapos felkészülés után először mérhesse fel, hol tartanak. Nem egyszerű feladatra válalkoztak a fiatalok, mert nem csak hogy felkészülési meccs nélkül utaznak a Div 2 talán legerősebb csapatához, de mindezt a vezetőedző Pacuk László nélkül tették, aki a C1 szerbiai meccsére utazott a csapattal.

Ennek ellenére minden játékos nagyon várta a meccset, hiszen ezért dolgoztak, és ők is szerették volna látni, hogy hol tartanak, miben kell még fejlődni. Ebből a szempontból jó kezdés a legerősebb csapat, hiszen látni lehet, hogy hova kell fejlődni. more

Nagy elvárások Novi Sad-ban

Posted by mikie | Beharangozó, CEFL, Nincs kategorizálva | 15 April 2009 9:26 PM

2009dukes_cowboys.jpgHa további rájátszás-esélyes csapatot keresünk a tavalyi bajnok Gladiators és a Dukes fémjelezte csoportban, akkor a tökéletes meccs ennek eldöntésére a Cowboys szezonnyitója volt Ljubljanában. Ezen a meccsen a tehenészek elsöpörték a Silwerhawks csapatát, mintegy kijelentve, hogy nem egy újabb három győzelmes szezon a céljuk.

Ugyan az eddig lejátszott két meccsen a Cowboys összesített mérlege a Dukes ellen 8-51, de ezúttal más tervekkel érkeznek Novi Sad-ba a fiúk. Számukra minden a két szezon között kezdődött, amikor alkalmaztak egy amerikai edzőt, majd később egy import irányítóra is szert tettek. more

Esélyes a Cowboys?

Posted by mikie | Nincs kategorizálva | 8 April 2009 2:27 PM

2009_hawks_cowboys.jpg2008-ban a Budapest Cowboys úgy döntött, hogy csatlakozik a folyamatosan bővülő Közép-Európai Futball Ligához (CEFL) és első szezonjukban 3 meccset nyertek. A tavalyi menetrend részeként ellátogattak Ljubljanába, ahol a hazai csapat elsöprő győzelmet aratott felettük. A Cowboys pont nélkül tért haza és úgy tűnt nincs valami fényes jövőjük a CEFL-ben. Na… csak lassan a testtel, mondhatnák néhányan. Ugorjunk 2009-re. Beszerezték a siker két legszükségesebb összetevőjét az amerikai futballban: egy tapasztalt edzőt és egy kiváló amerikai irányítót. more

Bemutatkozott az “új” Cowboys

Posted by szucsp | Beszámoló, CEFL, Hírek, Nincs kategorizálva | 5 April 2009 2:44 AM

IMGP6329_e.jpg Egy újabb szint, újabb gyermekbetegségekkel, melyekből néhányat már az első mérkőzésen ki is nőtt a csapat.

A szombati mérkőzésre kilátogató (főleg szlovén) szurkolók egy teljesen más Cowboyst láthattak, mint tavaly. Wallace English edző, illetve Jack Lydic irányító érkezésével jelentősen megváltozott a játék képe. more