Újabb lépés

Posted by Rizsa65 | Beszámoló | 28 April 2008 4:08 PM

A Gladiators látszólagos vesszőfutása a Budapest Wolves elleni hazai találkozón kezdődött, amikor 52-3-ra kaptak ki. Most azonban a Cowboys ellen is hasonlóan súlyos vereséget szenvedtek, ugyanis most 46-0 arányban maradtak alul.

A Budapest Cowboys a legelső másodperctől kezdve uralta a játékot, az első drive-jukat Michaletzky Bálint TD futásával fejezték be, de a védelem is kitett magáért már az elején, hiszen az első Gladiators támadást safetyvel fejeztek be, így szinte azonnal 9-0-és vezetésre tettek szert.

A folytatásban nem sok minden változott, a Cowboys nagyszerűen hozta a yardokat elsősorban a futójátékra alapozva, miközben a Gladiators még az előrejutással is küzdött. A 9 pontból igen gyorsan 16 lett, ismét Michaletzky fejezte be egy futással az akciót egy yardról, majd a második negyedben Bánfi Mihály interception returnje révén már 23-0-nak örülhettek a hazai szurkolók. A következő debreceni akció új irányítót hozott Hanász Róbert személyében, de ez sem hozott eredményt, a rossz snap után ez a támadás is safetyvel ért véget.

A safety utáni puntból Veréb Zsolt nagyjából 80 yardról futott vissza az endzone-ba, lényegében azonnal megvolt a 32-0. A vendégek dekoncentráltságát jól mutatta, hogy a saját 10-esükön belül veszítették el a labdát, ahonnan gyerekjáték volt a Cowboysnak megszerezni a TD-t, Kalovits Gábor csinálta meg az elkapást. Ezzel tehát a félidő előtt meglett a mercy rule-hoz kellő különbség, vagyis elindult a futóóra.

A félidő előtt a Gladiators még kétszer támadott, az egyiket egy újabb interceptionnel fejeztek be, a másiknak pedig a második negyed végét jelző sípszó vetett véget. Közben a közönség azt is megfigyelhette, hogy a Cowboys jóval hatékonyabban puntolt, mint az előző meccsükön a Titans ellen, a hosszú snapek rendre jók voltak, a rúgások pedig igen szép ívben repültek a messzeségbe.

A szünet után a hazaiak visszavettek a tempóból, mialatt a vendégek egyre elkeseredettebben próbálkoztak a becsületpont megszerzésével, rendre sikertelenül. A harmadik negyedben aztán a Cowboys beállította a végeredményt Jánosi Gábor futásával (46-0). Az utolsó negyed közeledtével egyre több first downt láthattunk a Gladiatorstól, azonban valahol mindig hiba csúszott a gépezetbe, volt interception, punt és elrontott negyedik kísérlet is a részükről. A védelem valamivel jobban teljesített, sikerült labdát is szerezniük, de maradandót ők sem tudtak alkotni.

A Budapest Cowboys ezzel a harmadik győzelmét szerezte meg a bajnokság alapszakaszában, míg a Debrecen Gladiators már a második vereségénél tart.

mafl.hu

A galériában már megtalálhatóak a mérkőzésen készült fotók is.

Újabb képek

Posted by admin | Nincs kategorizálva | 26 April 2008 12:33 AM

Újabb képekkel bővült a galéria Kun Dorottyának köszönhetően.

Fontos győzelem

Posted by Rizsa65 | Beszámoló | 22 April 2008 7:16 AM

Vasárnap a Cowboys erős csoportriválisát a Budapest Titans-t verte 34-26 arányban az idegenbeli mérkőzésen. A kiváló első félidő után nem várt, szoros végjáték következett. A fontos győzelemnek köszönhetően a csapat vezeti csoportját a IV. MAFL Veritas Gold bajnokságban. Ezen a héten az elmúlt évek egyik legeredményesebb alakulatával, a Debrecen Gladiatorsal játszik a Cowboys itthon, a Margitszigeten.

Nem sikerült a bemutatkozás

Posted by Rizsa65 | Beszámoló | 13 April 2008 10:16 AM

A találkozót mindkét csapat elég idegesen kezdte, elég sok volt a figyelmetlenségből adódó hiba. A Cowboys a nyitó drive-ot egy kihagyott mezőnygóllal kezdte, és bár ekkor még senki sem hitte volna, ekkor álltak legközelebb a pontszerzéshez. A Caba Juhas irányította Dukes az első negyedben csak ismerkedett az ellenféllel. A hazaiak két következő támadása egy-egy túl magasra sikerült snappel fejeződött be, az elsőt még egy fumble révén túlélték, a második azonban már két pontba került, ugyanis a labda az endzone-ban hagyta el a játékteret, így egy safetyvel előbbre került a Novi Sad.

A második negyedben a Dukes rákapcsolt, szépen váltogatták egymást a futások és a passzok, bár a legtöbb szélső futást a Cowboys védelme Bánfi vezetésével nagyszerűen hatástalanította. Az offense azonban nem volt a helyzet magaslatán, egy nagyszerű vendég punt után a saját egy yardjukról indulhattak, ám egy újabb fumble révén hamar visszaadták a labdát az újvidékieknek, akik a kedvező helyzetet ki is használták és Marko Danic egy touchdownnal növelte előnyüket.

A folytatásban a hazaiak redzone védelme összeszedte magát, szabálytalanságok is segítették a munkájukat. Mindent azonban ők sem tudtak megállítani, Mitar Bajcetic nagyszerű elkapása és vetődése után a Dukes újabb TD-t szerzett.

A félidő vége előtt a Cowboys megpróbálta felrázni a támadókat pár cserével, Németh Gábor helyett Michaletzky Bálint érkezett irányítani, míg a futó Jászberényit Rittinger váltotta. A remélt pontok azonban nem jöttek, sőt, a támadásból majdnem interception lett, amelyet végül egy szabálytalanság miatt érvénytelenített a bírói kar.

A szünet után a Novi Sad ott folytatta, ahol abbahagyta, Danic futásaival haladtak, a legvégén azonban maga Juhas oldotta meg egy yardról, ezzel megint TD-t ért el a vendég együttes, a rúgás viszont ekkor nem sikerült.

A Cowboys folyamatos cserékkel próbálta megzavarni az ellenfelét, azonban egy negyedik kísérlet során elejtett labda miatt ismét pont nélkül hagyták el a pályát, a Dukes pedig nem kegyelmezett. Juhas helyére a korábban szép elkapásokat bemutató Rastko Jokic érkezett, és nagyszerű passzai mellett gyorsaságával is felhívta magára a figyelmet. Vezetésével hamar eljutottak a vörös zónába, majd Jokic előbb egy érvénytelenített, majd egy érvényes touchdownt is futott, és ezzel 29-0-ra módosította az állást.

A negyedik negyedben a Cowboys görcsösen küzdött a becsületpontokért, a Novi Sad azonban mindig útjukat állta, olyannyira, hogy előbb egy fumble-t, utána pedig egy interceptiont értek el. A támadóik főleg az idő húzását tartották szem előtt ekkor már, mint a pontszerzést. De még így is eljutottak rúgótávolságba, a mezőnygól azonban nem sikerült. Az utolsó akciósorozatban a Cowboys passzokkal próbált meg előrehaladni, de nem találtak fogást a védelmen, így pont nélkül zárták a találkozót.

A hazaiak támadói komoly falba ütköztek a Novi Sad védelmében, bárhogyan cseréltek, nem tudták megtalálni a ritmust. A labdavesztések és az elkapók által elejtett labdák komoly hátrányt jelentettek, amelyet a védelem képtelen volt ellensúlyozni. A defense-nek voltak szép megmozdulásai, de a pontképtelen offense mellett nem sokat tehettek, nem rajtuk múlott a találkozó.

mafl.hu