A napokban megjelent CEFL Online Cowboys interjú magyar fordítása:
2008-ban több nemzet vesz részt a CEFL-ben, mint valaha. A Wild Boars távozásával és a három új csapat érkezésével ráadásul, már nem Szerbia delegálja a legtöbb csapatot, hiszen a hazájában is szereplő Budapest Cowboys-szal már a magyarok is két alakulatot indítanak a bajnokságban.
A felvetésről, hogy még nincsenek a másik magyar csapa szintjén Ádám Péter játékossal és vezetőségi taggal készítet interjút a CEFL Online, aki elmondta, hogy a Cowboys keményen dolgozott, hogy meg tudjon felelni az idény kihívásainak. Nagy rosterrel és edzői stábbal készülnek, melynek élén Pacuk László és három külföldi játékos-edző áll.
A Zagreb és a Bratislava mellett új csapat vagytok. Mi a véleményed arról, hogy sokak szerint nem vagytok elég jók?
Reméljük, eloszlatjuk a kétségeket és bebizonyítjuk, hogy elég jók vagyunk a ligába. Büszkén mondhatom, hogy Magyarország leggyorsabban fejlődő csapata vagyunk. Ez az év talán kemény lesz, de szerintünk így lehet legjobban fenntartani a fejlődést. Magasabb ligában, jobb csapatok ellen folytathatjuk a javulást. Bízom benne, hogy meggyőzzük a kételkedőket, mert nagyon kemény telünk volt, de majd meglátjuk a pályán.
És mik a célok 2008-ban?
Két ligában játszunk. A Magyar első osztályt természetesen meg akarjuk nyerni, de legalább a döntőbe bejutni. A CEFL nehezebb kérdés. Tapasztalatok nélkül annyit mondanék, a cél, hogy megmutassuk, ide tartozunk. Szeretnénk legalább egy mérkőzést játszani az alapszakasz után. A másik cél, hogy növeljük a létszámot, és a játékosok tudását.
A Wolves igen magasra rakta a lécet a magyar csapatoknak a CEFL-ben. Mi erről a véleményed?
A szint tényleg magas, a Farkasok nagyon jó évet zártak tavaly. Ugyanakkor azt hiszem meg tudunk felelni, legalábbis mindent megteszünk érte.
Szerinted jó dolog, hogy eltérő főcsoportban vagytok, vagy szeretnétek inkább többet játszani velük a rivalizálás miatt?
Szeretünk a Farkasokkal játszani, de a változatosságot is fontosnak tartjuk. A különböző csapatok elleni játék több tapasztalatot ad, tehát elégedettek vagyunk. Legalább egyszer találkozunk velük a rájátszásban, és remélhetőleg mindketten bejutunk a playoffba, ahol újra összekerülhetünk.
Mit gondolsz, hogyan fogjátok kezelni a két bajnokságot? Inkább a pályán nyújtott teljesítményre, mint a finanszírozásra gondolok.
Egyre több és több tapasztalatra van szükségünk a fejlődéshez. Tavasszal és a nyár elején majdnem minden hétvégén játszunk. Tudjuk, hogy kemény lesz, de ahogy mondtam, erős téli programunk volt. Szerintem kézben fogjuk tartani a dolgokat. Nagy a létszám, és az edzők kiválaszthatják a legjobb játékosokat.
Goran Košutić





